Rólunk

OLYMPUS DIGITAL CAMERA A VIDEOTON Elektro-PLAST Kft. Somogy megye központjában, Kaposváron, a város legnagyobb ipari foglalkoztatójaként működik, és több mint 1300 dolgozónak biztosít munkát. A cég elődjét 1971-ben alapították. A gyár ekkor Európa egyik legnagyobb elektroncsőgyárának számított és a TUNGSRAM vállalatcsoport részét képezte. 1997-ben – több stratégiai változást követően – került a VIDEOTON Holding Zrt. tulajdonába. A VIDEOTON márkanév már hosszú idő óta a kiváló gyártási minőség szimbóluma. További információért látogasson el a www.videoton.hu/hun/ weboldalra. 1997-ben lehetőségünk nyílt arra is, hogy kipróbáljuk tudásunkat az akkumulátor üzletágban – első alkalommal Kaposváron. 2001-ben elindítottuk a Ni-MH és Lithium-metál akkumulátor csomagok csomagolását. 2008-ban megvásároltuk a marcali telephelyet a meglévő és folyamatosan bővülő akkumulátorszerelési tevékenység számára. OLYMPUS DIGITAL CAMERA Főként Li-Ion és Ni-MH akkumulátorcsomagokat szerelünk, melyek napjainkban már szinte minden üzlet polcán megtalálhatók többek között kéziszerszámokban, háztartási eszközökben, sőt az egyre népszerűbb elektromos kerékpárokban és akkumulátoros porszívókban is. A modernizált termelőterület megfelel a legújabb technológiai elvárásoknak; szerződéseink értelmében elkülönített területet biztosítunk vevőink számára. A felújított, légkondícionálóval felszerelt Li-Ion csarnok padlózatát ESD védelemmel láttuk el. A szabad területek lehetővé teszik a meglévő partnerkapcsolataink bővítését, de akár új projektek számára is tudunk megfelelő méretű területet biztosítani. Tevékenységünk a stratégiai partnerkapcsolatokra és az integrált gyártási szolgáltatásokra épül. Hosszú távon versenyképes költségszintű gyártást, személyre szabott megoldásokat és üzleti modelleket kínálunk üzleti partnereink számára immár 40 éve. Vevőkörünk kiterjed az akkumulátoros alkalmazások, a háztartási gépipar, valamint az autóipar területére. Méltán világhírű nagyvállalatok több ízben díjazták munkánkat, üzleti kapcsolatunkat. Célunk a küldetésünk megvalósítása innovatív gyártásokat és komplex szolgáltatásokat kínálunk nem csak Európa, hanem az egész világ számára is. Meggyőződésünk: emberi erőforrásunk elkötelezettsége dinamikus fejlődésünk és állandó megújulásunk alapja. További információért kérjük, látogasson el az alábbi weboldalra: www.vtep.videoton.hu